8.fejezet - Megmagyarázhatatlan

Könnyes szemekkel még utoljára ránéztem Cherlyre majd odasétáltam Jeremyhez, aki valószínű még mindig nem fogta fel, hogy mi történik. Pofont bocsájtottam helyes kis pofikájára, és- most már az ajtón- futásnak eredtem. Könnyeimnek utat engedve rohantam arra, amerre a lábam vitt. Jeremy hangját vettem ki a távolból, miszerint azt kiabálja, hogy „sajnálom” és valamit, hogy „állj meg!” Nem törődve a zajjal futottam, de valószínűleg lassíthattam, mert beért, és elkapta a karom. A tekintetemet kereste, de én mindenhova forgattam a szemgolyóm csak a szemébe nem néztem. A könnyeimet mostanra visszafojtottam. Nem szabad, hogy lássa, hogy fáj.

- Kérlek, nézz rám Jess. –halt el a hangja, mintha sírna.

- Hagyj békén! Hogy várod, hogy a szemedbe nézzek ezek után?! – néztem fel mégis és láttam, hogy tényleg sír.

- Kérlek. Meg tudom magyarázni.

- Ezt hogy tudnád megmagyarázni, hogy a legjobb barátnőmmel csalsz meg?! – törtek ki belőlem a könnyek – Mégis mióta…?

- Pár hete kezdődött. –nyelt egyet. – Emlékszel arra a márciusi napra, mikor hárman akartunk moziba menni, de te beteg lettél? Akkor kezdődött minden. De kérlek, bocsáss meg, szeretlek! – nézett rám úgy, mintha tényleg az igazat mondaná.

*Zayn szemszöge*

Az ablakon át kémleltünk minden mozdulatot, de már egy jó ideje elmentek. Beugráltunk a mozdulatlan csajhoz, aki a pulton feküdt. Azt hittük Jessica halálra verte. Szó szerint.

- Cherly! Hello! Élsz még csajszi? –rohant oda hozzá Harry aggódva. A többiekkel mi is követtük őt.

- Miért nem válaszol? – kérdezte Harry kétségbeesetten.

- Fogalmam sincs. – szólt vissza Liam Harrynek, a lány csuklóját tapogatva.

- Még él. Hívd a mentőket, Harold most! – toporgott Harry magában beszélve a telefon után kutatva. - Itt van! – kiáltott Harry és már tárcsázta is a mentőket.

*20 perc múlva*

A mentősök már ellátták Cherlyt mikor az egyikük megkérdezte, hogy mi történt. Ekkor, hangos  lépteket, hallottunk az ajtó felől. Jeremyt láttuk közeledni az ajtó felől, miközben azt kiabálta, hogy „Én voltam! Én tettem! Az én hibám!”

Láttam a srácok arcán, hogy csak úgy mint én, ők is meglepődtek.  Menetközben meg érkeztek a rendőrök, gondolom a mentősök hívták ki őket, értetlen fejjel néztük végig miközben Jeremyt bilincsben vezetik ki. Így ott maradtunk egy vadidegen házában egy törött ablakkal,és egy vérmaradványos konyhával.

- Srácok, mit kezdjünk a házzal? – tettem fel a költői kérdést.

- Raboljuk ki, tartsunk egy házibulit, és adjuk el. – mondta full komoly fejjel Liam. Feszültséget sikeresen csökkentve,mindenki nevetni kezdett,

- Hé! Jessica? – kérdezte nem túlságosan vidáman Harry.

- Jessica! – kiáltott Niall az ajtón kiszaladva.

Mire észbe kaptunk, már a házban sem volt. Kb. másfél óra múlva Jessel az oldalán toppant be. Jessica  szemei, hasonlóan vörösek voltak, mint a konyhapulton található „maradványok”.

- Jól vagy? – kérdezte Haz aggódva.

- Nem. Egyáltalán nem vagyok jól! –sírt még jobban.

- Jeremyt elvitték bilincsben. Magára vállalta az egész mindent. Cherly kórházba került bordatöréssel, és másod fokú agyrázkódással. – folyatta végig a mondatot Niall.

- Hogy mi?! –tartotta vissza Jessica a levegőjét.

- Sajnálom Jess. –öleltem magamhoz, ha már a többi faragatlan tuskónak nem jutott eszébe. Úgy kapaszkodott belém, mintha az élete függne ettől az öleléstől. Szorosan fogtam éreztem, hogy rázkódik és gyenge. Az este további részét így töltöttük. Ölelkezve. Éjjel 11 körül járt mikor Jess megszólalt.

- Vigyetek be hozzá! –motyogta hangtalanul még mindig hozzám bújva. Harry és Niall szemében tombolt a féltékenység tüze.

- Kihez? –simítottam végig egyenesre vasalt hosszú szőke ápolt puha, selymes, jó illatú haját.

- Jeremy. –adta az egyszerű választ.

- Nem teheted ezt velem! –tört ki Niall és kirohant a nappaliból látszólag a vértengerhez hasonlító konyhába. Fölálltam Jess szoros ölelése közül és Niall után indultam.

- Nem a leg alkalmasabb. Látod, hogy így is ki van borulva szegénykém. Miért feszíted addig a húrt, még elszakad? –fogtam meg a vállát.

- Tudod, mennyire odáig vagyok érte?! Megőrülök már attól is, ha a közelemben van. –hajtotta le a fejét reménytelen fejjel.

- Ni! (ejtsd:Náj. xd) Nem csak te vagy így vele. Egyelőre még palija is van, mellesleg ha azt nézzük Harold is hasonló képen érez iránta. Tudod én meddig küzdöttem Geneva szívéért?- gondoltam vissza ex barátnőmre.

- Ja, te és a macsó fejed… - forgatta a szemét.

- Neked meg cuki fejed van. – édesen szemöldök emelgetve felnézett. Egyből értettem. –Neeem!!!

- Ugyan már, mindig is tudtam, hogy bejövős vagyok neked. - közeledett. Majd egyszerre kitört belőlünk a nevetés.

- Vigyük Jeremyhez. Had nyugodjon meg. –javasoltam mosolyogva.

- Indulhatunk. –szomorkodott, de a vigyort nem tudta letörölni a képéről.

- Jessicaa! –szólítottam nevén. –Kocsiba! Most!

- Komolyan elvisztek? –jelent meg egy halvány mosoly az arcán és egy kis fény gyúlt a szemében. Mire leesett neki az egyértelmű bólogatásunk, a kocsi előtt álltunk. Beszállás előtt még egyszer megölelt lágyan és a fülembe súgta: „köszönöm! Örök hálám” mire azt válaszoltam, hogy: „szavad ne feledd!” egy kacsintás kíséretében. Erre a többiek: „nyáú, siessetek már!”

- Gyere. –megfogtam a kezét és beültettem a kocsiba.

- Ez az? –kérdezték a többiek egy fehér épület előtt megállva, letérve az útról. Jess válaszként csak kiszállt, mi meg utána ballagtunk a bejárathoz.