Teljesen megvadított abban a kis falat ruhában, ami alig
takarta valamiét. Már alig bírtam magammal, mégsem hagyta, hogy levegyem róla. Viszont ő az enyémet egyből lekapta.
Szorosan hozzásimult csupasz fölső testemhez,
és hevesen mégis édesen csókolt. Lassan feltápászkodott a karfáról, és a
kezemet megfogva húzott fel a lépcsőn közvetlen a hálószobába. Ő a bátyja szobájába vette az irányt. Ezt onnan következtettem le, hogy színes
betűkkel
ki volt írva az ajtóra: AUSTIN. Kis idő múlva egy fürdőnadrággal tért vissza, amit a kezembe
nyomott. Egyből értettem
mit akar. A külön fürdő felé vettem az irányt. Levettem a nadrágom meg a zoknim és a boxeremre vettem rá a fürdőnadrágot. Mire kiértem, Jessica már a lépcső alján várt fekete-kék csíkos bikiniben, ami megjegyzem,
nem sokat takart. Lementem hozzá, és kézen fogva a hátsó kertbe sétáltunk. A
medence még telítődött a vízzel, de mi már b akartunk menni. Kb. térdig érhetett a víz, így leültünk az aljára. Barátnőmet
ölembe húzva karolta át derekamat lábaival. Amennyire csak bírtam annyira
szorítottam egyszerre magamhoz és lefelé is. Erre kissé felnyögött, ami engem
csak még jobban beindított. A felső
bikini rész kapcsolóját keresgéltem, de lebontotta onnan kezemet. Mikor már
alig látszott ki a fejünk a vízből, felálltunk. Jess elzárta a vizet,
bement törölközőkért majd visszacsobbant a mellkasig
érő vízbe. Odaúsztam közvetlen mellé, és gondoltam játszok egy
kicsit. Hátulról átöleltem derekát, megcsókoltam lágyan a nyakát és a fülébe
súgtam: „Nagy levegőt!”. Felemeltem a magasba,
majd hátravágtam a fejem fölött. Mikor feljött a víz alól, hevesen a nyakamba
ugrott és a medence falához tolt. Teljesen hozzám simult, és nyakamba
kapaszkodva kulcsolt át lábaival, ezzel is magához szorítva engem. Erre
elfogott a remegés, és kivert a víz. Most éreztem úgy, hogy már tényleg nem
bírok magammal. Apró vadító csókokat nyomott a nyakamra, különös mozgásokat
végrehajtva csípőjével. Megőrjít a
gondolat, milyen lehet érezni őt. Lassan hátra csúsztatta
a kezeimet hátára. Mikor már majdnem kikapcsoltam bikinijét, elhúzódott aztán
ismét végre hajtotta ugyan ezeket. Kínzott. Teljesen kirázott már tőle a
hideg. Érezni akartam és érinteni. Lassan kimászott a
vízből, magára csavarta a törölközőt és bement. Francba. Itt hagyott
ilyen „állapotban” ráadásul még cak nem is láttam semmit. Ez hervasztó.
Kimásztam én is, megtörölköztem és a fürdőbe
indultam. Gondoltam csak nem harapja le senki a fejem, ha letusolok. Tervem
végeztével Jessica szobájába vettem irányomat. Amint beléptem, elállt még az a
maradék lélegzetem is, amennyit kaptam abban a helyzetben. Egy szál törölközőben állt álmaim nője a
szoba közepén. Csábos mosollyal és talán kis félelemmel a szemében nyújtotta kezét. Lassan odasétáltam, és a derekát átfogva magamhoz
húztam. Lágyan csókoltam puha ajkait, amitől egész teste remegni kezdett. Az
ágy felé toltam és lassan hátra fektettem. Abban a pillanatban lecsúszott róla
a törölköző. Ő
elpirult, én meg
felfelé görbülő szájjal fölé térdeltem. Ő
gyorsan ajkaim után
kapott, és vadító csókkal hintette be minden négyzetcentiméteremet a számtól a mellkasomig. Átfordult, hogy ő lehessen
felül. A mellkasomtól megindulva, egészem a kulcscsontomig csókolt. Ott
megállt, és a tekintete lefelé tévedt. Mondanom sem kell, meg is értem, hogy
miért. Megragadta boxeralsóm szélét, és lassan lefelé kezdte húzni. Már annyira
sok volt, hogy a fejem fölött lévő rácsos ágy végben kapaszkodtam. Utolsó ruhadarabomat sem éreztem már magamon, így elfordítottam és én kerültem felülre.
- Szólj, ha fáj, és
azonnal abbahagyom. –suttogtam 800 levegővétel között.
- Ha veled vagyok, soha sem fáj semmi. –ez épp elég volt
ahhoz, hogy tudjam, most kezdődik az éjjel fénypontja. Lassan hatoltam
belé, és igyekeztem óvatosan csinálni. Elragadott a vágy, és gyorsabban kezdtem
mozgatni a csípőm. Ám ezzel az erősebb és durvább tempó is járt.
- Niall! Ez fáj! –sziszegett fel Jessica. Azonnal
állítottam magamon, és lassabb tempót vettem elő. Az ötödik perc után gyorsabban mozogtam, de még mindig óvatosan.
Vállgödrébe temetve arcomat próbáltam levegőhöz jutni. Az eseményünk nem tartott tovább 20 percnél. Ekkor mind kettőnk
teste megfeszült, és erősebben
fújtuk ki a levegőt.
- Szeretlek. –suttogtam gyors levegővételeim közt. Egy utolsó csókot adott számra, majd a szekrénye felé fordult, és egy zacskót vett elő.
- Rakd bele. –utasított lassítva lélegzetét. Véghezvittem a
folyamatot és visszaadtam a zacskót Jessnek. Az ágy melletti kukába dobta ki
azt. A takarót magunkra húzva egymást ölelve aludtunk el.
aztaaa *-*
VálaszTörléshát ez nagyon jó lett:$
irigyellek, hogy ilyeneket is így le tudsz írni:D
imádom, gyorsan kövit :é LL
Nagyonszépen köszönjüük*-*:$ Hát, meg lehet vele szenvedni ;D Holnap hozzuk ^^
TörlésFacen.kifejtettem már, de muszáj itt is! Kurvajooo estére betett :P *perverzvigyor* nagyon jol irsz/tok imádooom *-* köviiit <3!
VálaszTörlésMindent megteszünk, és igyekszünk.(:<3 Örülünk hogy tetszik:3 Holnap hozzuk.(:
TörlésHát...Ennél a résznél elkerekedett a szemem:) Nagyon jól írsz
VálaszTörlésHehe.:D Nem csak nekem jár a dícséret, de köszönjük.<3 :))
Törlés