14. Fejezet - Miért ő?!

- Szeretlek! -suttogta Niall miután szétváltak ajkaink.
- Én is. -öleltem meg gyorsan.
- Jess, ugye nem baj ha elhívtam a többieket is? -kérdezte édesen zengő hangon kiskutya szemekkel.
- Ugyan már! -mosolyogtam. -Minél többen vagyunk annál jobb a hangulat.
- Akkor gyerünk, már várnak minket a London Eye előtt. -fogta meg a kezem és húzott maga után a kocsi felé. Szuperszonikus sebességgel értünk oda. Niall kisegített a kocsiból és tátva maradt a szám a látványtól. Még csak egyszer ültem rajta, akkor is kicsi voltam.
- Gyere! -zárta le a kocsit. A többiek a bejáratnál álltak ránk várva. Liam és Danielle, Louis és Eleanor. Kézen fogva közeledtünk feléjük.

- Ohm, a kis szerelmesek. -vigyorgott Lou.
- Pofa be! -bokszolta vállba Niall "ellenfelét".
- Gyertek, mindjárt indul az első menet. -szólt a vita közbe Liam. Danielle megvette a jegyeket, és már suhantunk is a kabinba. 

Rengeteget nevettünk a semmin meg a mindenen és meg is indultunk.Az ablakon át kémleltem a tájat.
- Felelsz vagy merszezzünk! -vette fel az ötletet Louis.
- Oké. -mondta mindenki félelmetesen egyszerre.
- Jó, nos Niall. Mióta szereted Jesst? -kérdezte Lou barátomtól.
- A találkozásunktól két hét után elrabolta a szívem. -pirult el édesen. Kis idő múlva ismét megszólalt.
- Eleanor! Felelsz vagy mersz? -kérdezte a vele szemben ülő Elt.
- Felelek. -kuncogott.
- Volt már intim kapcsolatod Loumacival? -emelgette szemöldökét mint egy cukros bácsi. Szegény lányt ezzel a kérdéssel annyira zavarba hozta, hogy azt men tudta hová nézzen idegességében.
- Volt. -válaszolt végül alig hallhatóan, majd Louis pólójába temette arcát. Erre mindenki felkacagott kicsit.
- Jessica, felelsz vagy mersz? -fordult felém Louból feltekintve.
- Merek! -kiáltottam vigyorogva.

- Fogd meg Niallt. -vigyorodott el ördögien. Erre a kezére tettem kezemet.
- A-a! Nem úgy. -vigyorgott még jobban. Erre Niall hasára ütöttem, mire a hányást tette. Felröhögtem, de a vigyor hamar lefagyott a képemről:
- Lejjebb! -ekkor már a szemét összeszorítva próbálta "kibírni" üvöltés nélkül. Gondoltam, hogy ez csak egy játék aztán vettem a bátorságot, és megfogtam engedelmesen "ott". Niall megborzongott, majd megugrott kicsit. Na erre a sírás tört ki mindenkiből. Lou a földön fetrengett a hasát fogva. én durcisan befordultam a sarokba, ám a kezem ott pihent ahol hagytam.
- Kicsim... -szólt Niall a bizonyos pont felé nézve. Hirtelen elkaptam a kezem elpirulva, úgy hogy az arcom sőt, mindenem olyan volt mint a ráké.

Már a második körnél tartottunk mikor jött egy kérdés felém:
- Na Jessica, felelsz vagy mersz? -fordult felém Liam.
- Felelek. -válaszoltam.
- Miért Zaynnel jöttél össze, ha Niallt szeretted? -kérdezte. Már válaszoltam volna, mikor megcsörrent a telefonom. Előkotortam a táskámból és felvettem.

-Halo? -szóltam bele.
*Jessica szivem, azonnal haza kell jönnöd! Apád most jött haza a tárgyalásról, és kihívtam hozzá az orvost mert nagyon rosszul volt. Azt mondta, hogy jó ha az éjjelt ki húzza életben.* -sírt anya a telefon másik végén.

- Hogy mi?! -kérdeztem sokkolódva.
*Csak siess haza gyorsan.* -ezzel le is tette a telefont.

Bambultam ki a fejemből. Nem gondolkodtam, csak voltam. Apa meg fog halni? Nem! Az nem lehet! Élnie kell, és nézni ahogyan felnövök...

- Jessica? Minden rendben? -simogatta meg az arcomat Niall. Abban a percben lecsöppent egy könnycsepp.

- Hé, mi a baj? -sietve térdelt le elém Eleanor és megfogta a kezem. Hasonló képp tettek a többiek is.
- Apa éjjel meg fog halni! -ordítottam a sírástól reszketve. Mindenki döbbent tekintettel bambult rám.
- Sajnálom Jessica. -szomorodott el Liam is a hátam simogatva.
- Vigyük haza srácok. -mondta egyhangú lehangoltsággal Louis. Amint megállt az óriáskerék, a kocsi felé cibáltak. Fél úton összeestem, és úgy sírtam tovább. Niall felkapott az ölébe, és a kocsihoz érve beültetett hátulra. Nyomta a gázt amennyire csak tudta, és oda értünk a házunk elé. Sírva rohantam be a házba. Apa a kanapén feküdt verejtékezve, és a levegőt nehezen véve. Azonnal odarohantam hozzá, és fölötte zokogtam.
- Apuci! Nem halhatsz meg! maradj velem kérlek. -szorítottam a kezét.

- Én mindig veled maradok kislányom! -simította végig a fejem remegő hangon.

- Nem halsz meg ugye apu? -hajtottam a fejemet mellkasára. Hallgattam a szívverését ahogy nagyon lassan ver.

- Szeretlek kislányom. -puszilta meg a fejem utoljára. Nem vett többé levegőt. Nem vert tovább a szíve sem.

- Apa?! Apukám! Apaaa! -ordítottam a kezét rázogatva és a fejét puszilgatva, hátha fel kel mint a mesékben. Nem így lett. Annyira sírtam, hogy már alig kaptam levegőt.

- Küld el Niallt. -szóltam szintén zokogó anyámnak. Anya kiment és az ajtót maga mögött becsukva vissza tért.

- Nincs itt. -jött oda hozzám. 

Nagyszerű! Ő is magamra hagy, nem elég hogy apa meghalt? Előjöttek, előjöttek a nem várt dolgok. Emlékek. Emlékek végtelen sorai.

Amikor legelőször tanított biciklizni, mikor nyalókát vett nekem, a közös nyaralások... És többet nem ölelhetem, nem érint meg többet. Nem jön velem vásárolgatni, bármennyire is szeretném. Nem vár többet a suli előtt, nem jön többet értem tánc órára. Nem mondja többé hogy "szeretlek kicsim" és hogy "holnap jövök hozzád haza". Semmi nem lesz többé. ő nevelt és vigyázott rám. Ő pártolt és segített még a legelszántabb dolgokban is. Vele főztem mindig. Most meg itt fekszik előttem holtan. Hová tűnnek ezek?! Mi lesz velem ezek után? Egyszer visszajön, és én várni fogok rá. Örökre.