22. Fejezet - Fight For Everything

  Kis habozás után, de föl vettem a telefont.

*Édesem, szia! Hogy telik a napod? -szólt bele szőke hercegem életvidám hanggal.

- Niall! Én...én...én sajnálom. -sírtam el magam. Ennyit a nyugalom megtalálásáról.

*Miről beszélsz Jessica? Nyugodj meg, nincs semmi baj. -sugárzott az idegesség a vonal túlsó végéről.

- De igen is van! Ne haragudj rám, mondd hogy nem hagysz el. -zokogtam tovább.

*Szeretlek Jess, nem hagylak el. De elmondanád mi történt?

- Terhes vagyok! Niall! Egy gyerek van a hasamban. -buktam ki teljesen.

*Mi? -váltott át hangja idegességből sokkolódásra.

- Ne haragudj kérlek! -tántorogtam az ágyhoz.

*A birka ugye? Ez biztos? -kérdezett vissza.

- Igen! Most értünk haza Cherlyvel és Justinnal a kórházból, ott mondta az orvos. -magyaráztam.

*Itt vagyunk a szomszéd városban, ne mozdulj otthonról, 1 óra és ott vagyok. -ezzel le tette a telefont.

Ledőltem az ágyamra, és csak sírtam. Megállás nélkül. Meg tartsam? Vetessem el? Niall mellettem marad egyáltalán?! Ha várunk, attól csak romlik a helyzet. Mire is várnánk?!

Van egy újságos az utcánkban. Minden nap hordja a házakhoz az újságot. 15 éves lehet, én megbeszéltem vele már évekkel ez előtt, hogy ha van újság a teraszomra dobja föl. Ma szerda van. Pont a friss újság jött, vagyis berepült a szobámba. Kelletlenül odamásztam érte, kibontottam, olvastam. Olvastam, és megdöbbenve láttam a cikket a 13. oldalon. "Jessica Smith, Niall Horan barátnője teherbe esett". Jézusom! Ha azt az orvost látom még egyszer, kitekerem a nyakát.

A telefonom ismét megcsörrent. Niall.

*Szia. Induljatok a reptérre. -és le is tette.

A gyors telefonbeszélgetés után kimentem a birodalmamból, és Justint kerestem. Kis futkározás után meg is találtam.

- Ki vinnél a reptérre? -hajtottam le a fejemet.

- Érte? -egyből tudtam hogy Niallre gondol.

- Igen. -válaszoltam halkan.

- Nem! -adta az egyértelmű választ, és felrohant a szobájába.

Fogtam magam, leakasztottam a kulcsot a kulcstartóról és kisiettem a garázsba. Beültem a kocsimba, és útnak indultam. Igen. Ilyen állapotban is képes voltam Érte menni.

Lassan mentem a főúton, ám nem vettem észre egy piros lámpát és áthaladtam rajta. Egy hatalmas autózuhatagba keveredtem. Kapkodtam, tekergettem a kormányt ide-oda, a kikerülés érdekében. Már majdnem áthaladtam a kereszteződésen, ám egy teherszállító kamion dudálva rontott belém. Nem volt körülöttem más csak autódarabok, vér és 100 szempár tulajdonos, akik tétlenül nézték amint szenvedek. Az útról láttam a lemenő nap csillogó fényeit, beterítette az út mellett lévő napraforgótáblát. Csodálatos volt. Ezt láttam utoljára... A csodás napfény melegítő tüzét. És hogy mit éreztem? Fájdalmat, Iszonyatosan nagy fájdalmat.

                                                                        * * *

A beszűrődő lámpa fényére keltem fel egy kórházban. Nem fájt semmim, nem éreztem semmit. Épp ellenkezőleg. Nagyon is jól éreztem magam. Mintha ez az egész borzalom csak álom lett volna. Egy nagyon rossz rémálom.

- Jessica! -futott oda hozzám Niall az ablaktól.

- Hogy kerülünk ide? -kérdeztem, miközben kiegyenesedtem az ágyon. Megdörzsöltem a szemem, majd tudatosult bennem, hogy éjszaka van. A csillagok csak annyira sugározták az örömteli csillogást, mint Niall szemei fölöttem.

- Baleseted volt, a kamionos azonnal ide hozott. Persze én jöttem utánad ahogy csak tudtam. -adott egy puszit a homlokomra, majd folytatta. - Viszont van egy elég rossz hírem. El vesztettük a magzatot. -hajtotta le a fejét.

- Hé! -emeltem föl állánál fogva a fejét. - Tényleg ne haragudj hogy ilyet mondok, de jobb is így. 17 éves vagyok, te pedig 18. Mit kezdenénk ilyen fiatalon egy csöppséggel? -néztem mélyen gyönyörű kék szemeibe.

- Igazad van. Szeretlek Jess, máskor veszünk tartalék óvszert is. -nevetett fel, aztán közelebb hajolt és megcsókolt.

- Alszol mellettem? -kérdeztem a legaranyosabb hangnemben.

- Persze. -levette a cipőjét, én arrébb csúsztam, ő meg bebújt mellém. Átkarolta derekamat, és így aludtunk el.