A következő fejezet 4 komment után várható.:) x
Tudjuk, hogy nagyon régen nem volt rész, csak elég sok dolgunk volt, időnk meg kevés. De minél gyorsabban pótoljuk az elmaradott részeket. Komik kérdése;D <3
Jó olvasást. xx
*2 hét elteltével*
- Jessica, már hetek óta már alig eszel valamit. –förmedt
rám Louis a szobába betörve. Én csak szótlanul ültem az ágyban magam előtt
felhúzott térdemet összekulcsolva kezeimmel.
- Niall! Ez a te dolgod lenne, hisz elvégre a barátnőd.
–kiáltott ki Lou.
- Épp eszek! –adta az alig érthető válaszát.
- Nincs semmi baj hallod, már meg volt a temetés és egy jobb
helyen van. –ült le mellém az ágyra.
- De nem velem. –mondtam halkan. Louis felcsúszott az ágyon
lévő helyre közvetlen mellém és átölelt olyan szorosan, amilyen szorosan csak
tudott. Egy puszit nyomott a fejemre, és csendes hallgatás tört ki.
- Ugye tudod, hogy én mindig itt leszek neked? –simította
hátra kócos hajamat.
- Tudom. –csúszott egy mosoly az arcomra és én is
megöleltem. A mellettem lévő éjjeli szekrényemen kutatott és a telefonomat
megtalálva kisprintelt a szobámból.
- Héééé! – szaladtam utána.
- Halo? Becky, gyere már át légy szíves egy kis
hangulatfeldobás nem ártana. – hallottam, ahogy Lou beszél a telefonomon.
- Lou, add vissza a telefonom! – néztem rá szúrós szemnek
készülő tekintettel.
-Oké,szia! *letette* 10perc és itt lesz!- vigyorgott – Jess
kapd össze magad!
Fölvettem egy rövid farmernacit, egy pink-fekete csíkos
toppal és egy lábujjközös fekete papuccsal, hajamat lófarokba fogtam, majd
ledobtam a kanapéra nemes felem Louis mellé.
-
Hé, hozzám öltöztél. – mutatott a fekete csíkos
pólójára.
-
Ez volt a cél. – vigyorogtam vissza.
Ez után elkezdte piszkálni a tökéletesen beállított hajamat,
szerintem ezt a gondolatomat hangosan is kimondtam, mivel kedves barátom
felkuncogott, de csak nem hagyta abba a művem tönkretételét.
-
Sziasztok! –toppant be Becky a nappaliba.
-
Szia! –álltam föl Lou mellől és megöleltem. -Tiszta víz vagy! -ugrottam el tőle miután meg érzetem ruhámon a hideget.
- Igen, esik az eső. -rázta meg a haját.
- Többiek? -érdeklődött miután levette az ázott pulcsiját.
- Még fönt az emeleten. Zayn valami videó játékkal játszik, Liam meg szurkol neki. Niall eszik. -forgattam meg a szemem. -És Harry gépezik. -adtam a választ vigyorogva.
- Értem. Minek kellett átjönnöm? -húzta fel a szemöldökét.
- Mert Jessica maga alatt van, és fel kell dobni őt! -ugrott mellem Lou a kanapéról.
- Aha... azt látom. Csupa életvidám! -bökött vállba barátnőm.
- Na ne ezen témázzunk! Esik az eső, kimenni nem tudunk. Mit csináljunk? -húztam oldalra a számat.
- Filmezzünk! -vette fel az ötletet Becky.
- Nekem nyolc. -vontam meg a vállam.
- Srácok! Gyertek le, filmet nézünk! -kiáltott fel teli torokból Louis a lépcső aljáról.
- Itvagyoook! -ugrott Niall Lou nyakába amitől mind a ketten a földre zuhantak. Egy sor röhögőgörcs után kivette Ni a lábát Louis szájából.
- Te normális vagy?! -ordított a barna srác levakarva magáról a szőkét.
- Gyúrni kéne haver! -tápászkodott föl a földről Niall.
- Nem kéne majomkodni! -porolta le magát Lou.
- Mi történt? -jött csapatban a banda 5/3-a.
- Semmi. -morgott halkan Louis.
- Szóvaaaal, mit nézzünk meg? -lépett közelebb Becky is.
- Másnaposok 3! -ugrott elő Zayn a lemezzel a kezében.
- Oké, ti izéljétek be, addig pattog atunk kukoricát. -fogtam meg barátnőm kezét és a konyha felé húztam.
- Mivan? -dőlt a konyhapultnak.
- Baj van. -szegeztem le a szemem.
- Mégpedig? -húzta föl szemöldökét.
- Louis. -mondtam nagyon halkan és lecsuktam szemeimet.
- Mi van Louisval? -rázta meg vállam.
- Azt hiszem...

juuuuuuuj :O
VálaszTörlésez nagyonkomolyrész*-*
imádom*-*
gyorsan kövit LL
te jó ég ugye nem szeretett bele Louis-ba??? gyorsan a kövit!!!:)
VálaszTörlésmiért pont itt kelet aba hagyni??? gyorsan kovit!!!
VálaszTörlésMi az az azt hiszem???!!! utána az szokott következni hogy.. és jön az idegőrlő vagy éppen cikis sztori! Siess a kövivel *-*
VálaszTörlésxx
áááá. ez idegörlő hogy így hagyod abba.xdd gyorsan kövit.nagyon jóó lett.:))
VálaszTörlés